Az emberek mindig is foglalkoztak azzal, hogy írásos emlékeket hagyjanak maguk után. Az íráshoz azonban olyan eszközökre volt szükség, amelyek úgy voltak képesek a papíron a mondanivalót rögzíteni, hogy nem mosódtak el. A töltőtoll ideális megoldás az üzletemberek vagy az irodában dolgozók számára. 1884-ben egy biztosítási ügynök megunta, hogy a tollat és a tintát külön-külön kelljen tárolni és használni. Ezért megpróbált egy forradalmian új ötlettel előállni. Mr. Waterman minden tudását felhasználta ahhoz, hogy egy olyan írószerkezetet tudjon megalkotni, ami magában tárolja a tintát és nem szárad ki.
De az ügynöknek sem mérnöki, sem tudományos képzettsége nem volt, így sok esetben akadályokba ütközött. Az első töltőtoll belsejében egy hajszálcső helyezkedett el. Ebben a csőben atmoszférikus nyomást lehetett elérni. A tintaadagolóban még elhelyezett három csövet és egy csatornát. Így, amikor nem írt az illető, akkor a tollhegyébe levegő került, majd amikor írni kezdtek vele, akkor a levegőt tinta váltotta fel.