Skip to content

Dream Hall

TV csatornák és műsorgyártók

Menu
  • Kapcsolat
Menu

Logikai társasjáték kicsiknek

Posted on 2015-05-02
Logikai társasjáték
Logikai társasjáték

Az új generációs játékok közé sorolhatók azok a szerepjátékok, melyek internetalapúak. Vagyis ahhoz, hogy valaki játszhasson az egyik karakterével, on-line összeköttetés szükséges. Azonban az mmorpg játékok esetén sokan túl komolyan élik bele magukat a szereplő bőrébe és bődületes összeget áldoznak szenvedélyüknek. A hagyományos táblás logikai társasjátékok is képesek úgy elszórakoztatni a gyermekeket, mint a számítógépen játszható változatok.

A saseskos.hu áruházban megtalálható Cocotaki játék például a kisebb gyermekeket képes jól elszórakoztatni és egyben fejleszteni is. A lendületes játék során sokkal színesebb világ fogadja a kicsiket, mely telis-tele van vidám állatokkal. Minden egyes kártyát letéve utánozni kell annak az állatnak a hangját, mely a kártyán szerepel. Aki ezt elfelejti, az büntetést kap. A piros kártyák lerakása során csendben kell maradni, tehát nem szabad semmilyen hangot sem kiadni. A vörös kakas kártyánál szintén mást kell csinálni. A logikai társasjátékot az nyeri, aki elsőként teszi le a kezében lévő lapokat.

Navigáció

  • RTL II
  • RTL Klub
  • Cool
  • Barátok közt
  • Műsorok
  • Story4
  • Story5
  • AXN
  • Film Café

Legutóbbi bejegyzések

  • Gyors hajnövesztő sampon és hajnövesztő
  • Végrehajtás lekérdezése és kilakoltatás menete
  • A könyvelés szerepe és alapjai
  • Mikor elengedhetetlen az ingatlanos Budapest bevonása?
  • Whiskey sokféle kiszerelésben

Kategóriák

  • Egészség
  • Hírek
  • Internet
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

könyvelés
©2025 Dream Hall | Design: Newspaperly WordPress Theme