Az ablak beépítésénél figyelnünk kell arra, hogy a folyamat megadott szabályok szerint történjen. Kétségtelen tény, hogy a tetőtéri ablak beépítés szakértelmet igényel, hiszen egy megfelelő szaktudással rendelkező szakember biztosan tudja, hogy miként is kell beépíteni az adott nyílászárót. A tetőtéri ablak beépítés során, figyelni kell a szigetelésre, hiszen a megfelelő szigetelés mellett, kevesebbet kell költenünk a fűtésre, ugyanis így az ablak nem engedi át a hideg levegőt, és nem fog nagymértékben kihűlni a tetőtér. Természetesen, nemcsak ezért fontos a megfelelő szigetelés. Egy hanyagul szigetelt tetőtéri ablak mellett, az esővíz is befolyhat, ez azonban komoly károkat okozhat. Az eső miatt, a falak vizesek lesznek, majd egy idő után bepenészednek. Az a nyílászáró, amely nem lett megfelelően szigetelve, szintén a víz hatására, el fog rohadni, azaz tönkre megy. Tehát, a tetőtéri ablak beépítés fontos feladat, amit érdemes szakemberre bízni. Így, biztosak lehetünk a hatékony és a megfelelő minőségű munkában.