Skip to content

Dream Hall

TV csatornák és műsorgyártók

Menu
  • Kapcsolat
Menu

Mennyibe kerül pontosan egy olcsó repülőjegy?

Posted on 2016-03-17
Olcsó repülőjegy
Olcsó repülőjegy

Mint tudjuk, az életben minden viszonylagos. Pont ezért lehet érdekes az a kérdés, hogy vajon egy repülőjegy honnantól kezdve számít jó vásárnak? Hiszen ami egyesek számára nagyon olcsó, az lehet, hogy másoknak már megfizethetetlen.

A fapadosoknál olcsó repülőjegy Londonba például már hétezer forint körüli áron is kapható (persze azt tegyük hozzá, hogy ebben nincsenek benne a járulékos költségek, hiszen már egy poggyász feladása is több ezer forintba kerül). Nyilván a vétel során sokat számít az is, hogy mekkora a megtenni kívánt táv, mert a távolabbi desztinációk tekintetében költségesebb vétel lehet az olcsó repülőjegy.

Kijevbe el lehet jutni már tizenötezer forint körüli összegért, azonban azok sem járnak rosszul, akiknek például Nápoly-Budapest viszonylatában kellene olcsó repülőjegy, hiszen a vásárlás megvalósulhat akár kilencezer forintos alapáron is.

Lehet, hogy sokan még ezt a pénzt is soknak tartják az utazásért, azonban régebben bizony lényegesen drágább volt a légi közlekedés. Főleg a fapados légitársaságok megjelenésének, illetve a technikai fejlődésnek köszönhető, hogy most már könnyedén vehető olcsó repülőjegy.

Navigáció

  • RTL II
  • RTL Klub
  • Cool
  • Barátok közt
  • Műsorok
  • Story4
  • Story5
  • AXN
  • Film Café

Legutóbbi bejegyzések

  • Gyors hajnövesztő sampon és hajnövesztő
  • Végrehajtás lekérdezése és kilakoltatás menete
  • A könyvelés szerepe és alapjai
  • Mikor elengedhetetlen az ingatlanos Budapest bevonása?
  • Whiskey sokféle kiszerelésben

Kategóriák

  • Egészség
  • Hírek
  • Internet
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

könyvelés
©2025 Dream Hall | Design: Newspaperly WordPress Theme